Gyógyító Kezek Centrum segít Önnek és a Gyógyító-Segítõ Kezek Kft.

   +36 (30) 248 7906 gyogyito@hefleristvan.hu

Térdkopás

Térdkopás

Az Én történetem!

  1. júniusában megroppant a térdem. Elmentem orvoshoz. Kiderült, hogy súlyos térdkopásom van.

Nem bírtam járni, csak sántikálva.

Kaptam injekciót és kezelést, de amikor elmúlt, újra fájt a térdem és sántikáltam.

Ekkor ajánlottak egy jó csontrakót Kecskeméten.

Vállalkoztam rá, mert azt mondta az orvos, hogy Mre lesz szükség.

Gondolom jól választottam a műtét helyett.

A csontrakónál nagyon kedvesen fogadtak. Már az első tornagyakorlat után jobban éreztem magam.

Most már a harmadik tornagyakorlaton is túl vagyok. Azóta sokat javult a térdem.

Az első fájdalmak elmúltak. Birok járni, nem sántikálok. A munkámat is el tudom végezni. Az időjárás változást még megérzem.

Remélem, ha még pár kezelésen túl leszek, akkor még jobb lesz, és nem lesz szükség műtétre.

Szerbia Szenttamás 2014. 03.

B. Jácinta nővér

A szerzőről

Hefler István

Kecskeméten születtem. Kecskeméten élek immár 1983 óta. Nagyon sokat jártam iskolába, 10 OKJ-s szakmával rendelkezem. Ezért, vagy ezek ellenére a természetes gyógymódok – gyógyítások régóta foglalkoztattak. Talán úgy kezdődött, hogy amikor a kislányomnak fájt a feje, vagy a hasa, és Én rátettem a kezem, Ő melegséget érzett, és gyorsan elmúlt a fájdalma. Ezen tapasztalatok után jobban elkezdtem érdeklődni ilyen irányban, ezek után, több kollégámnak is segítettem elmulasztani a fejfájását, nyakmerevségét, kisebb masszírozással. 2006-ban találtam egy olyan embert, Kovács Magyar Andrást, aki megnyitott előttem egy olyan kaput, amely teljesen más volt, mint amit addig tanultam. Teljesen elütött a materialista – racionalista nézetektől. Tehát egy új világba cseppentem, egy csodálatos új világba. Itt nincsenek oly korlátok, szűk szabályok. Megtanultam – megtapasztaltam, hogy a képzeletet csak a valóság múlja felül. Amit el tudok képzelni, az meg tud valósulni, és ez teljesen így van. Tapasztalom nap mint nap! Sok – sok TANULÁS, gyakorlás, igyekezet, és időbe telt, míg erre a szintre eljutottam. De, ez a szint még nem a végső, mert FOLYAMATOSAN tanulok, képzem magam. Letettem a Frissítő- Svéd-masszőr vizsgát, majd a Gyógymasszőr vizsgát, közben és az óta is folyamatosan járok Kovács-Magyar András, és Kovács Magyar Ildikó „Elit klubjába”, ahol, a kor követelményeinek megfelelő -legyen az akár kvantumfizikai dolgokat is tanulunk. Megismerkedünk az emberi szervezetet felépítő elemek tulajdonságaival, az emberekre gyakorolt hatásairól, hogy a hiányuk milyen tulajdonságokat, és betegségi formulákat okoz az egyénnek, mind a hét szinten. Nagyon szeretem az embereket, és minden tudásommal azon vagyok, hogy maximálisan tudjak segíteni annak, aki hozzám fordul. CSAK azon az emberen tudok segíteni, aki kéri, illetve elfogadja a tanácsaimat - HÁZI FELADAT. Eddigi gyakorlatom során pár embernek mondtam azt, hogy sajnálom, de nem Én vagyok az Ön embere, mivel nem fogadja el azt, amit Én javaslok. Aki kéri, - és egyre többen vannak ilyenek, annak tudok segíteni, Személyes tanácsadással, Energiakezeléssel, Csontrakással, Mágikus Léleksímogatással, Talpmasszírozással, Szellemműtéttel, MATRIX DROPS COMPUTER-es méréssel, tanácsadással és a cseppek ajánlásával. ISMERŐS? „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” Ez tökéletesen így van. Kezdjük, az elején - Segíts magadon - Mit takar ez? Azt, hogy aki meg akar gyógyulni, az tesz magáért. - Jöjjön, és oldjuk meg az Ön problémáját közösen!