Tartsatok velünk a továbbiakban is.
2024. április 13-14-én lesz a
NYIROKMASZÁZS KURZUSOM 9-17-ig
Miért jó a nyirokmasszázs? Az immunrendszer tuningja, karbantartása és megerősítésére, a legkiválóbb módszer!
A kor minden emberének szüksége van rá, csak nem tudják, sajnos.
Szoktam mondani a nyirokrendszer a szervezetünk lefolyó rendszere, és ugyanakkora, mint a vénás rendszerünk, és pont egymás mellett futnak.
Ha a nyirok elkezd pangani, akkor a méreganyagok nem tudnak távozni, sőt megnyomja a vénákat, és könnyebben kialakul a visszér. A nyirokrendszer pumpája a mozgás, izommunka, ha a megfelelő mozgás nincs, akkor feltétlen szükség van a nyirokmasszázsra. De nem mindegy hogy azt ki és hogyan csinálják. Sok Gyógymasszőr tanítványom a kurzus végén elismeréssel szólt, a módszeremről, mert mint mondták több tanfolyamon már részt vettek, de ez volt a leghatékonyabb. Jó lenne elérni, hogy legalább minden baráti körben lenne egy ilyen szakember. Ezért is oktatom minden évben. Többen jönnek ismételni is akik komolyan meg akarják tanulni, mert mint az autóvezetést, ezt sem lehet teljes mértékben elsajátítani egy hétvégén. ELMÉLETI- és GYAKORLATI oktatás lesz.
Témakörök:
-
ANATÓMIAI alapismeretek.
-
Anatómia elmélet, gyakorlat!
-
Klinikum, különböző betegségek felismerése.
-
Hogyan kezeljük a vendéget?
-
Hogyan készüljünk fel a nyirokmasszázsra?
-
Milyen kellékek szükségesek a nyirokmasszázshoz?
-
Milyen fogásokat lehet, és kell alkalmazni?
-
Mi a kontraindikált (ellenjavalt-TILOS!)?
-
NYIROKMASSZÁZS KURZUS Dr. BARABÁS IMRE tapasztalatai:
-
https://www.youtube.com/watch?v=Q1ppG7zvyaU&list=PLpP8ZIfqRQpzZeaeQQJwsWXh_0Q7Ly8XO&index=54
-
https://www.youtube.com/watch?v=0bq0bU5PP54&list=PLpP8ZIfqRQpzZeaeQQJwsWXh_0Q7Ly8XO&index=54
A Kurzus Díja:
2024. április 9-ig regisztráció befizetés esetén 60.000 Ft/fő/2nap
utána 70.000 Ft/fő/2 nap
1 napos részvétel 39.000Ft/fő/nap
A kurzusra hozz magaddal:
-
Masszázs ágy + lepedő, amely lehet hogy krémes lesz
-
2 db nagyméretű törölközőt (tested betakarásához)
-
1 db Kisebb törölköző Az arcod alá
-
papucsot
-
Napi 3 liter vizet
-
Kíváncsiságod, tudás vágyad.
Amit mi biztosítunk számodra az oktatáson kívül:
-
2 fogásos ebéd
-
Sea vaj alapú krém a kezeléshez
-
Papír törlő
-
Jó hangulat
-
Jó társaság, barátságos környezet.
-
Fínom, hatékony érintések, fogások bemutatása
-
A helyszín Kecskemét, de a létszámtól függő!
Hálás szívvel köszönöm, ha megosztod!
NYIROKMASSZÁZS kurzus az IMMUNRENDSZER védelmében?
Miben segít a nyirokmasszázs?
Miért mondják, hogy a nyirokrendszer a szervezet lefolyó rendszere?
Ödémát, seprűvénát mennyire segíti?
Miért jó a méregtelenítésben?
Hogyan segíti a mozgást?
Miért jó a belső szervek működéséhez?
Hogyan segít a kötőszövetek frissítésében?
Hogyan segít a kötőszövetek méregtelenítésében?
Milyen méreganyagok tudnak ürülni a szervezetünkből?
Milyen belső szervekre van kivételes jó hatással?
Miért csökken a has, vagy a comb kerülete?
Mitől lesz tónusosabb az izomzat?
Ajánlom figyelmetekbe a videómat:
Immunrendszer nyirokrendszer 30. Út az Egészséghez Klub 30. Hefler István 2015-07-10
https://www.youtube.com/watch?v=hHSrfGP823Y
Április 27-28-án SEPSISZENTGYÖRGYÖN tartom a
CSONTRAKÁS KURZUST, ha van ismerősötök Erdélyben, kérem osszátok meg velük, biztos, hogy nagy segítség számukra. Köszönöm!
A Kurzus Díja:
2024. április 23-ig regisztráció befizetés esetén 750 Lei/fő/2nap
utána 850 Lei/fő/2 nap
1 napos részvétel 420 Lei/fő/nap
A kurzusra hozd magaddal:
-
Masszázs ágy + lepedő,
-
1 db Kisebb törölköző Az arcod alá
-
papucsot
-
Napi 3 liter vizet
-
Kíváncsiságod, tudás vágyad.
Amit mi biztosítunk számodra az oktatáson kívül:
-
Hatalmas ismeretanyag megosztása
-
Gyakorlati tudás, sok gyakorlás
-
Jó hangulat
-
Jó társaság, barátságos környezet.
-
126 ÍZÜLETÉNEK átmozgatása, bemutatása gyakorlása
Hálás szívvel köszönöm, ha megosztod!
A CSONTRAKÁS egy akkora segítség lehet az embereknek, melyről sokaknak fogalmuk sincs. Nem csak az Ízületekre hatunk általa, hanem a lélekre is, és a belső szervek működését is helyre tudjuk állítani! Talán fel sem fogható, hogy egy igazi csontrakással minden belső szervünkre is és a működésünkre is hatással vagyunk. Miért is? Mert a csigolyákból kilépő idegszálak felszabadulnak, és ezáltal a vezérlés helyre tud állni, így a belső működés, is igyekszik helyre állni, vagyis az öngyógyítási mechanizmusunk rakétahajtóműveket kap, és meggyógyul a kedves páciens – vendég. Ha megfelelő rutinra teszel szert, akkor minden test megmutatja neked, hogy mi okozta azt a blokkot, csak olvasni tudni kell benne. Erre is megtanítalak. Ahhoz, hogy profi legyél sokszor érdemes lesz eljönni újból és újból, mert mindig mást fogsz meghallani, felismerni, és egyszer csak teljes lesz a tudásod, a sok tapasztalat mellet. Várlak szeretettel.
Ajánlom figyelmetekbe a videómat:
CSONTRAKÁS Csontkovácsolás Kovács-Magyar András MASSZÁZS mód. 28. Út az Egészséghez Klub 2015-05-08
https://www.youtube.com/watch?v=yyoypo9laqA
Május 11-12-én Kecskeméten kurzus
TALPMASSZÁZS (11-én) és
MÁGIKUS LÉLEKSÍMOGATÁS KURZUST tartok Kecskeméten (12-én)
Ajánlom figyelmetekbe a videómat:
HEFLER ISTVÁN Mágikus Léleksimogatás MÓDSZERE 29. Út az Egészséghez Klub 2015-06-12
https://youtu.be/kcOzKD8tgFo
A Kurzus Díja:
2024. május 7-ig regisztráció befizetés esetén 60.000 Ft/fő/2nap
utána 70.000 Ft/fő/2 nap
1 napos részvétel 39.000Ft/fő/nap
A kurzusra hozz magaddal:
-
Masszázs ágy + lepedő
-
1 db Kisebb törölköző Az arcod alá
-
papucsot
-
Napi 3 liter vizet
-
Kíváncsiságod, tudás vágyad.
Amit mi biztosítunk számodra az oktatáson kívül:
-
Sea vaj alapú krém a masszázshoz
-
Papír törlő
-
Hatalmas ismeretanyag megosztása
-
Gyakorlati tudás, sok gyakorlás
-
Jó hangulat
-
Jó társaság, barátságos környezet.
-
Fínom, hatékony érintések, fogások bemutatása
Hálás szívvel köszönöm, ha megosztod!
A TALPMASSZÁZSRA azt is mondják, hogy annak segítségével, még egy halottat is fel lehet támasztani, ezt én nem tapasztaltam, de hogy az Öngyógyítását be lehet indítani az biztos. Egyik leghatékonyabb módszer e tekintetben, mint a csontrakás is!
Teljes mértékben a szervrendszerek szerint tanítom meg a tanítványokat, egy egyedi hatékony tematikát követve! Várlak Szeretettel!
A MÁGIKUS LÉLEKSÍMOGATÁS olyan finom lágy érintések halmaza, amelyet senki más nem tanít. Ez saját kidolgozott csodálatos módszer. Van, aki azt mondta, mintha más világba került volna, mintha minden szép és nyugalmas lenne, és leestek az emlékeinek a súlya, ezért csodásan könnyűnek érezte magát, - mintha tudna repülni. A másik – mintha 3-4 órát meditált volna, olyan kipihent és nyugodt! mindenki kisimult arccal megkönnyebbülve távozik a kezelés után. Ez is olyan, mint a szeretkezés, amíg ki nem próbálod, nem tudod miről van szó! Több kurzuson volt, aki menetközben sírva fakadt, de még a kezelő is. Miért? Gyere el és tapasztald meg! Várlak szeretettel.
Hálás szívvel köszönöm, ha megosztod!
HEFLER GYÓGYÍTÓ KEZEK CENTRUM 2024-ES KURZUSAI
ENERGIAKEZELÉS RADIESZTÉZIA
Sepsiszentgyörgy: 2024. 02. 17-18.
Kecskemét: 2024. 02. 24-25.
ENERGIAKEZELÉS kurzus: Aura harmonizálás, tisztítás. Hogyan szabaduljunk meg a NEGATÍV energiáktól?
Hogyan védjük le magunkat az energiavámpíroktól?
RADIESZTÉZIA kurzus?Hogyan hangoljuk be a pálcánkat? Hogyan mérjünk aurát, a 7 testet, és minden mást?
CSONTRAKÁS (CSONTKOVÁCSOLÁS)
Kecskemét: 2024. 03. 9-10.
Sepsiszentgyörgy: 2024. 03. 16-17.
CSONTRAKÁS kurzus: 126 ízület átmozgatása. Mely csigolyák, milyen blokkokat okoznak? Mi a különbség csontrakás, és csontkovácsolás közt? Miért hatékonyabb a CSONTRAKÁS
NYIROKMASSZÁZS NYIROKDRENÁZS
Kecskemét: 2024. 04. 13-14.
Sepsiszentgyörgy: 2024. 04. 27-28.
NYIROKMASSZÁZS kurzus: Miben segít a nyirokmasszázs? Miért mondják, hogy a nyirokrendszer a szervezet lefolyó rendszere? Ödémát, seprűvénát mennyire segíti?
TALPMASSZÁZS, MÁGIKUS LÉLEKSÍMOGATÁS
Kecskemét: 2024. 05. 11-12.
Sepsiszentgyörgy: 2024. 05. 25-26.
TALPMASSZÁZS kurzus: Talptérkép, reflexpontok megismerése! Miről beszél a talp, a boka, a lábujjak?
Klinikum, különböző betegségek felismerése.Hogyan kezeljük a vendéget?
MÁGIKUS LÉLEKSÍMOGATÁS kurzus: Hogyan oldjuk fel a múlt terheit? Hogyan változtassuk meg a jövőt?
Hogyan simítsuk ki az idegrendszerünket?
HEFLER GYÓGYÍTÓ KEZEK CENTRUM 2023 KURZUSAI
Július 8-9.
FÖLDSUGÁRZÁS mérés kurzus ECZETI MIHÁLLYAL
Mágikus Léleksímogatás július 9-én HEFLER ISTVÁN terapeutával
HOZZ MAGADDAL:
- Masszázs ágyat,
- Takarót,
- Fej alá kis méretű törölközőt!
- Papucsot.
Július 15. Előadó: Hefler István terapeuta
Csontrakás Mester kurzus
HOZZ MAGADDAL:
- Masszázs ágyat,
- Takarót,
- Fej alá kis méretű törölközőt!
- Papucsot.
Július 16. Előadó: Hefler István terapeuta
Nyirokmasszázs Mester kurzus
A kurzusok napi díja: 35.000Ft/fő Ingyenes 2 fogásos gluténmentes ebéddel!
Mi fog történni, ha jelentkezel?
Küldeni fogok neked egy díjbekérőt 10.000 Ft előlegről, amit az OTP Mobil SimplePay felületén ki tudsz fizetni bankkártyával, vagy átutalással.
KÉRLEK ADD MEG AZ ADATAID A DÍJBEKÉRŐHÖZ!
Név:
Cím:
Telefonszám:
Mail cím:
A jelentkezés akkor válik véglegessé, amikor ez az előleg beérkezett.
A képzés teljes díját a helyszínen, kezdés előtt kell fizetned!
Ha bármilyen kérdésed lenne, akkor hívj telefonon, vagy írj emailt.
Kapcsolat
Rendelőnk címe: 6000 Kecskemét Vízmű u. 22. 8-as Ház
Bővebb tájékoztatást kaphat:
“Heflerné Bényi Mária” +36/70-60-11-770 Dr. Vizi Gáborhoz időpont
“Hefler István” +36302487906
Jelentkezzen még ma kezelésre, konzultációra!
Biztos, és Jó KEZEK-ben lesz!
Nézzen be a YouTube csatornánkra
Iratkozzon fel a hírlevelére, illetve a YouTube csatornánkra