Gyógyító Kezek Centrum segít Önnek és a Gyógyító-Segítõ Kezek Kft.

   +36 (30) 248 7906 gyogyito@hefleristvan.hu

Fülzúgás Zakatolással

Fülzúgás Zakatolással

Sokat hezitáltam, hogy második kezelés után leírjam-e, amit éreztem. Előre bocsátom, hogy szkeptikus vagyok sok hihetetlennek tűnő dolog iránt. Én szeretem megtapasztalni azokat, amik belőlem ki tudnak váltani érzéseket, véleményeket. Nem támogatom a gyógyszeripart, belőlem nem élnének meg, próbálom megkeresni a természetes gyógymódokat. Így döntöttem Hefler István mellett, akivel sok évet egy munkahelyen is dolgoztunk.

Nekem már akkor is sokszor segített enyhíteni fejfájásomon, pedig abban az időben még ösztönösen tette, nem volt annyi tanulás, tudás mögötte, mint most.

Amiért felkerestem az maga a változtatás elhatározása volt bennem.

Megéreztem vagy csak jött egy iránymutatás, hogy nekem most erre van szükségem, azután beszélgettünk, hosszasan, csendben és nyugalomban…..

Elhatároztam és döntöttem (kíváncsi voltam), nekem szükségem van egy Matrix Drops mérésre és ha már erre szántam magam  „ide nekem az oroszlánt” – kértem a cseppeket. Pontosan, precízen az utolsó cseppekig benyakaltam, én nem éreztem semmit, kissé csalódott voltam.(Közben kiderült rossz helyen fekszem, fordítottam még rosszabb lett.) Egyeztetés, menjek és beszéljünk…, kiderült hatásos volt, megnövelte az aurám. Ezt én nem láttam, nem éreztem, majd követte egy kezelés, de itt egy kis kitérőt teszek.

Nekem legfőbb bánatom, amin az orvosok nem tudnak segíteni az a kb. 4 éve egyre erősödő zúgás, amit az agyban, a fejemben érzek.  Szándékosan nem a tinnitus szót használom, bár idetartozik zakatoló hang hallása külső hang hiányában, amit a fejében érez az ember. Aki ezzel él tudja, hogy borzalmas és szeretne végre „síri csendet maga körül”. Szokásos körök: Orr-, fül-, gégész – BERA vizsgálat, agyi  és belső fül MR, nyaki UH, neurológus, még hallókészüléket is próbáltam (erősítette a zúgást), nem váltotta be az hozzáfűzött reményt.

Csendes zúgás, mint mikor gépek monoton hangját hallom, majd idegtépő zakatolás….. Innen indultunk.

Első kezelés: Na, ez már érezhetően hatásos volt, szinte csöndes zúgás, ami már elviselhető is lehetne. Egy teljes 24 óráig könnyű volt a fejem, majd visszajött a zúgás, de nem zakatolással, zúgással! Ez ígéretesnek látszik (gondoltam én) és megbeszéltünk egy második kezelést. Nagyon vártam.

Második kezelés: Beszélgetés, hurrá jó helyen fekszem! Volt még lehetőségem változtatni és SIKER!!! Lényeg, hogy előző fekvési elképzelésem rosszabb volt, mint az eredeti. Ezt bizonyította az pokoli zakatolás, amint letettem a fejem. Most nem erősödik a zaj, amikor lefekszem. Végre megtaláltam az ideális helyemet. A mai kezelés előtti mérés, pedig csak egy hét telt el, már ezt bizonyította. Közel három évig pont a fejem volt rossz helyen.

Vissza a kezelésre: Amikor az embert csend veszi körül a több évig tartó egyre erősödő zúgás, zakatolás után, azt nem lehet szavakba önteni még akkor sem, ha nem állandósul ez a csend. Tudom, hiszem (mert nagyon akarom), hogy megszüntethető a zaj. KÉT KEZELÉS után teljes a reményem.

Közben észrevettem, hogy változott a hallásom, hogy a nyaki tornánál nem recseg-ropog a nyaki csigolyám és ezek mintegy mellékesen kapott eredmények. Bíztató kép áll előttem, végtelenül örülök, hogy hozzád fordultam és olyan gyógyulásban tudsz segíteni, amiben az orvosok széttárják a kezüket, nekik megfejthetetlen az agy zúgása.

Nincs olyan agyi funkció, sem a nyaki erek, sem a belső fül MR alapján, ami ezt kiválthatná, találgatás – talán a hallásprobléma válhatja ki (amennyiben  nem használ a hallókészülék) élj vele együtt, szedj nyugtatót, altatót, menj pszichológushoz, hogy ne okozzon depressziót!!!!

A mai kezelés után „madarat lehetett volna fogatni velem”, a rövid ideig tartó teljes csend hatására. Zúg, de már nyoma nincs zakatolásnak!  Várom a következő kezelést, már érzem és megtapasztaltam a javulást!

Az én személyes példám fogja igazolni, hogy olyan segítséget tudsz adni, ami hihetetlennek látszott. Nagyon sokan küszködnek a tinnitus különböző mértékű problémájával és van segítség, csak ajánlani tudom mindenkinek, ne törődjön bele.

Itt a segítség, csak lépni kell, fel kell emelni a telefont. Köszönöm István!!!!

Kecskemét 2014. 04.28.

I.F.

A szerzőről

Hefler István

Kecskeméten születtem. Kecskeméten élek immár 1983 óta. Nagyon sokat jártam iskolába, 10 OKJ-s szakmával rendelkezem. Ezért, vagy ezek ellenére a természetes gyógymódok – gyógyítások régóta foglalkoztattak. Talán úgy kezdődött, hogy amikor a kislányomnak fájt a feje, vagy a hasa, és Én rátettem a kezem, Ő melegséget érzett, és gyorsan elmúlt a fájdalma. Ezen tapasztalatok után jobban elkezdtem érdeklődni ilyen irányban, ezek után, több kollégámnak is segítettem elmulasztani a fejfájását, nyakmerevségét, kisebb masszírozással. 2006-ban találtam egy olyan embert, Kovács Magyar Andrást, aki megnyitott előttem egy olyan kaput, amely teljesen más volt, mint amit addig tanultam. Teljesen elütött a materialista – racionalista nézetektől. Tehát egy új világba cseppentem, egy csodálatos új világba. Itt nincsenek oly korlátok, szűk szabályok. Megtanultam – megtapasztaltam, hogy a képzeletet csak a valóság múlja felül. Amit el tudok képzelni, az meg tud valósulni, és ez teljesen így van. Tapasztalom nap mint nap! Sok – sok TANULÁS, gyakorlás, igyekezet, és időbe telt, míg erre a szintre eljutottam. De, ez a szint még nem a végső, mert FOLYAMATOSAN tanulok, képzem magam. Letettem a Frissítő- Svéd-masszőr vizsgát, majd a Gyógymasszőr vizsgát, közben és az óta is folyamatosan járok Kovács-Magyar András, és Kovács Magyar Ildikó „Elit klubjába”, ahol, a kor követelményeinek megfelelő -legyen az akár kvantumfizikai dolgokat is tanulunk. Megismerkedünk az emberi szervezetet felépítő elemek tulajdonságaival, az emberekre gyakorolt hatásairól, hogy a hiányuk milyen tulajdonságokat, és betegségi formulákat okoz az egyénnek, mind a hét szinten. Nagyon szeretem az embereket, és minden tudásommal azon vagyok, hogy maximálisan tudjak segíteni annak, aki hozzám fordul. CSAK azon az emberen tudok segíteni, aki kéri, illetve elfogadja a tanácsaimat - HÁZI FELADAT. Eddigi gyakorlatom során pár embernek mondtam azt, hogy sajnálom, de nem Én vagyok az Ön embere, mivel nem fogadja el azt, amit Én javaslok. Aki kéri, - és egyre többen vannak ilyenek, annak tudok segíteni, Személyes tanácsadással, Energiakezeléssel, Csontrakással, Mágikus Léleksímogatással, Talpmasszírozással, Szellemműtéttel, MATRIX DROPS COMPUTER-es méréssel, tanácsadással és a cseppek ajánlásával. ISMERŐS? „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” Ez tökéletesen így van. Kezdjük, az elején - Segíts magadon - Mit takar ez? Azt, hogy aki meg akar gyógyulni, az tesz magáért. - Jöjjön, és oldjuk meg az Ön problémáját közösen!